Az év első, igen részletes olvasói véleménye! :-)
Szárhegy szubjektív - Gál Vilmos
Szubjektív szemmel olvashattam csak Tapodi Brigi első regényét, a Szárhegy örökségét, hiszen gyermekeink egy csoportba járnak a haraszti óvodában, így ha kevéssé is, de ismerem a kedves fiatalasszonyt.
Magam is próbálkoztam már írással, pont annyi regényem jelent meg, mint Briginek, s felmerült bennem, vajon hány olyan óvodai csoport lehet ma kis hazánkban, ahol két gyerkőc szüléje is kezdő író? Gondolom nem túl sok...
Szóval az óvónéninek köszönhetően tudtuk meg, hogy íráskényszeremmel nem vagyok egyedül Harasztiban, s azonnal meg is vettük párommal a művet. Azután találkoztunk Brigivel, beszélgettünk, majd a könyv elolvasta után megírtam számára a véleményem.
Most ezt a véleményt osztom meg azokkal, akik érdeklődnek Brigi írásai iránt.
Klasszikus romantikus, ámde mai nyelvezettel. Trendi, s bár néha kissé erőltetettnek érezhető, de általában mégis könnyed ez a mai nyelv. Végül is egy trendi, fiatal írónőről beszélünk, vagy nem? Végig átsüt a könyvön Brigitta őszinte női lelke. Jó lelke van neki, az nem vitás. És őszinte is, valahogy érezni a szövegben. Talán egyesek, az örök szkeptikusok, a végzetesen minden értéket leszólók naivnak is nevezhetnék ezt a fajta őszinteséget, de a romantikusok, a remélem többségben lévők nevezzék ezt a fajta írói vénát az igazi női lélek őszinteségnek.
Valódi kritikusok hogy szokták mondani? Letehetetlen? Nos, sajna én azért egyvégtében nem, de két nap alatt a végére értem. Ami azért már jelent valamit.
Jó olvasni, na! Kedves a történet, jó a sztori, van eleje, meg közepe és vége, s a csattanó az tényleg csattan. Kicsit meseszerű, de hát végtére is, a regény az felnőttmese, nem?
A szereplők jelleme kidolgozott, ebben szerintem igen jó Brigi. Főként Zsófi és a Főnökasszony jellemrajza sikeredett csillagos ötösre. Mondjuk azt a szemére vetettem, hogy Dan túl jó. Mondtam neki, csak úgy magunk között legyen szólva, ilyen jó ember (pasi) nem létezik. Dan kábé Assisi Szent Ferenc és II. János Pál pápa keveréke, erős világias színezettel.
Volt még egy negatív kritikai észrevételem, ami Juli (Zsül – na, ez sem tetszett, ez a Zsülizés, meg Danozás) jellemfejlődésére vonatkozott. Juli jellemfejlődése igen erősen megjelenik a könyvben, de szinte kimondva, rámutatva. Erre nincs szükség. Az író reményei szerint az olvasó elég okos és érzékeny, kitalálja ő magától, rájön a dolgokra, rá kell bízni a megfejtést.
Külön jó pont Erdélyért. Erdélybe úgy tűnik, kicsit beleszeretett Juli (vagy Brigitta?). Persze ezt nem csodálom. Aki már járt a Királyhágón túl, s ivott jó szilvóriumot és borvizet, evett juhtúrós puliszkát, csicsókát, megjárta a Hargita oldalát a kaszálókkal, birkákkal és medvenyomokkal, aki hallgatta a székelyek ízes beszédét, az másként szemléli a világot, vagy legalábbis a világnak azt a magyarabbik végét, mint addig.
Tetszett a könyv nyelve, a stílusa, a szövege. Volt illata. (Lehet ilyet mondani?) Briginek már van önálló stílusa, ám persze ez még csiszolható, és csiszolni is kell, mert mindenki fejlődik – és változik.
Volt szerencsém a honlapján is fenn járni, elolvastam két novelláját, azok is (főként a Parfüm) tetszettek. Csak javasolni tudom Briginek, hogy kedvtelésből, szorgalomból, ujjgyakorlat gyanánt, írjon minél több novellát. Akár nézze az irodalmi pályázatokat és küldje el az írásait. Sokat lehet ezek által is fejlődni. Mert gyakorolni kell, olyan az írás is, mint a hangszeren játszás. A tehetség nem elég, napi szinten gyakorolni kell! Azután bizonyos dolgok már maguktól jönnek, automatikussá válnak.
Állítólag Brigi már írja a Szárhegy öröksége folytatását. Érdeklődéssel várom Juli újabb kalandjait. És gratulálok a könyvhöz!
