Párizs-Budapest tengely

 

Gréti és Réka ugyanabban a cipőben járnak. Csak a cipők más-más országban róják az utcákat. Gréti Franciaországban él, Réka pedig Magyarországon.

A lányok testvérek. Húszéves korukig még mindkettejüknek Budapest adott otthont. Aztán Gréti elment, Réka pedig maradt. A víz utat tör magának, míg a tűz egyhelyben parázslik. A két lány jelleme ég és föld, tűz és víz. Az egyetlen kapcsolódási pontjuk a gyökereik. Az örökölt vér.

 

Színpompás tavasz van. Réka és az édesanyja a repülőtéren várja Grétit. Szőkésbarna fürtjei kusza táncot járnak, amikor kilép a kapun. Térdig érő barna csizmát, farmert, és egy fekete kabátkát visel. Kezében, mint mindig pakkok tömkelege: egy bőrönd, két reklámszatyor, és az apró, élénkpiros női kézitáskája. Réka két mosolya között kibontakozó sóhaj lemondóan szökken ki: zilált, bohó, mint mindig, és mintha élvezné a sok terhet, amit cipelhet. Hiába, Gréti igazi egyéniség - állapítja meg magában.

- Áh, a díszszemle! – kiáltja a jövevény, miközben a cuccait könnyedén a földre dobta.  Hosszú karjával átöleli az anyját, és a nővérét.

Az anyjuk, szokásához híven, most is zokog a reptéren a viszontlátás örömének hevében. Könnyei menetrendszerűen záporoznak a szeméből, miközben a vízfüggöny mögül keskeny szájával a jól ismert szavakat mormolja:

- Oh, ez a Párizs-Budapest tengely! Meddig tart még, édes lányom? Meddig tart?

Karácsony táján szakadt fel először tüdejéből az elkeseredett, vágyakozó kívánalom, akár az a csúnya bacilusokkal telített köhögés, amely több mint fél éve kínozza. A betegség lassan elhatalmasodik felette. Gréti meg csak ingázik két ország között.

Réka kíváncsian a húgára tekint, akinek pajkos szemeiből, és vékony ujjainak, kecses legyintéséből, azt véli kiolvasni, hogy: Jaj, Anya! Hisz ki tudja, mit hoz a jövő, ültessük a témát!

Az anyja napolja a témát, bár kétségek között vergődik, hogy helyesen teszi-e.

 

Réka mindig boldog, amikor a testvére hazatér. Nélküle megváltozott az élet itthon. Az anyja betegsége fájdalmas felelősség minden órában és percben. Nehezen bírja már egyedül cipelni ezt. Gréti persze nem tud semmit. Ha tudná, hogy az anyja beteg, azonnal hazautazna, és a háta mögött hagyná élete nagy lehetőségét. A titkolózások miatt Gréti sokszor érzi, hogy az őket összekötő szeretetzsinór foszlásnak indult, a távolság egyre nő és minden más lett.  Rékának nehéz megbékélnie a helyzet hozta változással. Főképpen azon ok végett, mert Gréti az ő dédelgetett álmát váltja valóra: külföldön dolgozik. Sikeres divattervező. Gréti természete olyan, akár a hegyeket átszelő folyó. Mindig megtalálja a vájatokat, a neki kijelölt utat. Könnyedén megérzi a lehetőségeket, amelyek aztán valamiképpen a sorsát hivatottak kijelölni. Ezért aztán élete egyenes, kiegyensúlyozott. Gréti tervei között sosem szerepelt, hogy elmenjen. Ő csak sodródott azokkal a bizonyos sors adta lehetőségekkel. Szembe jött, kezet rázott vele, és elfogadta. Így alakult ki az a bizarr helyzet, hogy Gréti két éve él Franciaországban.

Réka pedig itthon maradt, és titokban vágyakozik utána.

 

Gréti mostanában sokat álmodik Magyarországgal. Álmában egy különleges papír van előtte, a kezében vastag, fekete ceruzát tart. A ceruza mindig más képet rajzol. A legutóbb egy hatalmas kertet festett, telis-tele gyümölcsfával, illatos veteményessel. Egy kis házikót is. Egy óriási diófán hinta lógott. Kötelén sok színes golyó. Ő benne ült a hintában és Réka ringatta. Mikor felébredt rádöbbent, hogy a mama régi kertjében voltak. Akadt olyan álma, amelyben a szülei házához vezető úton sétált: üzletsorokon, parkokon, zebrákon át. Hosszú volt az út, és szomorú a vége. Gréti érzi, hogy valami más lett, de nem tudja, hogy pontosan mi az. Eddig mindig a megérzéseire hallgatott, és folyt az élettel, amerre vezette. Most úgy érzi, hogy cserbenhagyták a zsigerei. Kérdezi az életet, de az nem felel.

 

Gréti általában bő két hétre jön. Ilyenkor bejárja a várost, és elraktározza az agyában a tereket, az utcákat, a fákat, a parkokat, az emberek tekintetét. Néha csak leül egy padra, és némán szemlélődik. Aztán ott van a sok közös program Rékával. Ilyenkor egész nap csavarognak, vásárolnak, beülnek a moziba egy jó rajzfilmre, lángost esznek Szentendrén, vagy pizzát a Piazzán, és élvezik az együtt töltött, csajos perceket. Akár a régi szép időkben. Ezek a kettesben eltöltött napok sok örömet, nevetést hoznak, és szép emlékeket csalnak elő. Réka nem gondolná, hogy igenis megesik, hogy Gréti esténként sír ott kint, idegenben. Magány, kirekesztettség, alárendelt élethelyzetek. Grétinek pedig eszébe sem jut, hogy Réka ugyanezt teszi itthon, csak más okból kifolyólag. Elvesztett álmok, halálfélelem, monotonitás.

 

Hétfő délelőtt van. Gréti az anyjával álmodott az éjjel, aki megint azt a bizonyos tengelyt emlegette. Még bőven van idő, hiszen a repülő csak délután fél ötkor indul. Gréti kívánságára azon a környéken sétálnak, ahol a gyermekkorukat töltötték. Grétinek vannak csak ilyen furcsa ötletei – gondolja Réka. Átmennek a zebrán, majd végig az üzletsorokon, közben diós kiflit vesznek (Gréti amióta csak hazajött erre vágyik). Olyan az egész, akár egy zarándoklat. A parkban velük együtt felnőtt fák idén tavasszal is gyönyörű színekbe öltöztek. Talán Gréti tiszteletére. Leülnek a padra, és Grétiből önkéntelenül szakadnak ki a szavak:

-         Imádom ezeket az illatokat! Olyan más, mint Franciaországban.

-         Talán a kontinentális éghajlat miatt…

-         Nem, ez a szülőföld illata.

Lehajol, a markol a földből, és szagolja. A nővére elképedve néz rá, miközben félszegen körbejártatja szemét a parkban. Hiába, a művészek már csak ilyenek… - gondolja magában.

-         Tudod, Réka, mostanában sokat álmodom Magyarországgal. Vágyom haza.

-         Ide?! Hahaha…

-         Viccesnek találod?

-         Inkább bizarrnak. Mintha a topmárkájú bőr csízmádat lecserélnéd egy elkopott, kicserzett cipőre.

-         A nagyvárosi élet nem mindig úgy váltja be a hozzá fűzött reményeket, ahogy azt egy szegény, kis faluból érkező reméli.

Kis ideig csendben ülnek. Gréti Magyarországra, Réka pedig Franciaországra gondol.

-         Réka! Anya beteg, jól érzem?

(lélegzetnyi csend)

-         Elképesztően dolgoznak a megérzéseid…

-         Nem volt nehéz kitalálni. Rémesen néz ki. Mennyire komoly?

-         Az orvosok fél évet jósolnak.

Gréti nem firtatja, hogy miért nem szóltak neki. Tisztában van vele. Nem akarták terhelni őt, óriási szakmai sikerei közepette. Alig végezte el a gimnáziumot már mindenki a tehetségéről beszélt. Kétség nem fért hozzá, hogy befutott divattervező lesz. Így is történt. De mit ér az egész, ha… Különben is, a folyam megállíthatatlan. Az álmok sosem hazudnak, a radar végre újra mozgást érzékel.

Könnyen, gyorsan dönt. Mint mindig.

-         Itthon maradok.

-         És a bemutatóid?

-         Christian elviszi a boltot nélkülem is. Tudod, enyém a letisztult material, az övé meg a csillogás, a pucc. Mindketten azt kapjuk, amire vágyunk. Ez így van rendjén.

Réka nem firtatja a húga döntésének helyességét. Sokkal inkább érdekli az impressziók iránti érzékenysége, amely a döntés meghozatalához vezeti.

-         Hogyan tudsz ennyi változással együtt élni?

-         Elfogadom. Az életen nem lehet erőszakot venni. Megbosszulja – von vállat.

 

A repülő fél ötkor felszállópályára áll. Egy ülőhely biztosan üresen maradt.

 

Réka és Gréti még mindig a padon ülnek a parkban. Réka a sárga tengert alkotó falevelek kusza halmazát nézi a földön. A világ káosszal teli, átláthatatlan voltán mereng. Rendet kellene tennie a lelkében. Gréti lóbálja a lábát, akár egy ötéves, és az eget kémleli. Olyan nyugodt, sima és tiszta a lelke, akár a vihar után lenyugvó tenger sík vize. Réka ámulattal néz rá, majd átöleli. Úgy ülnek a padon, mintha nem is száguldott volna el bő tíz év felettük. Mintha minden a régi volna… És a tengely vonalát kiradírozta a szeretet…

 

Megjelent: Garbó Kiadó, Ígéretek Antológia 2012.